Főoldal
Történelem
A Zsarnokok
Koncertek
Zenék
Képek
Videók
Fórum
Kapcsolat
Linkek

Éter Fesztivál

Salgótarjáni Éter Fesztivál. A három napos rendezvényt hajszál híján elmosta az eső, mint megannyi dolgot mostanában. Reggel, mikor két szekérrel elindultunk, már fölmerült a kérdés: inkább csónakokkal menjünk-e? Sötét, vaskos felhőréteg borította az országot, melyből szüntelenül dőlt a folyadék. De olyan sok, hogy ha pálinka hullott volna az égből, akkor sem bírtuk volna mind meginni (még mi sem). - Na azért megpróbáltuk volna...

Ahogyan közeledtünk a helyszín felé, egyre több vizet láttunk. A búzaföldek csónakázótavaknak tűntek, a hevesi dinnye pedig lápi gumónak. Talán idén célszerűbb lett volna importálni néhány képzett kínai rabszolgát és rizst termeszteni.

A látványt tovább fokozta az esti sötétség délelőtt tíz óra tájban. A vastag, fekete felhőrétegen átszűrődő fény igazi doom hangulatot teremtett. Egy My Dying Bride CD borítójának ideális kép lett volna, ám a koncertezni akaró zenekaroknak már egy égi jel: ilyen ítéletidőben aki kidugja otthonról az orrát, az nyilván munkába igyekvő katasztrófavédő.

A vártnál jóval lassabban haladtunk, épphogy sikerült időben megérkeznünk. A helyszín egy strand volt Salgótarján szélén. Gyönyörű erdő ölelte körül, a környezet csodálatos volt. Ideális egy nyári fesztiválhoz. Egy valami hiányzott: a nyár...

A három napos fesztivál két, sátor alá épített színpadon zajlott. Előzetesen úgy tudták a fellépők, hogy a szervezők zenei stílusok szerint osztották be a fesztivál napjait. Péntek: rock nap, szombat: metál nap, vasárnap: egyéb. Nos ez a valóságban úgy nézett ki, hogy a nyilvánvalóan legkisebb nézőszámú pénteken a pesti bandák, később pedig a 'Tarjáni és környékbeli zenekarok. Egy hónappal a buli előtt mi is dobtunk egy hátast, amikor megtudtuk, hogy a Thrash Metálunkat majd a Rock napon kell bemutatnunk. Ennek ellenére örültünk a fellépési lehetőségnek, mert a fesztiválokat ismerve vegyes ízlésű, de egyformán tajt részeg közönségre számítottunk, akiknek két hányás között a torzított gitárhang már elég ok az örömre.

Bár ez a péntek munkanap volt, az iskolai szünet miatt előzetesen lehetett számítani rá, hogy a vakációzó gimnazisták még nem vállaltak diákmunkát. Tehát a hypermarketes szórólapok dobálása előtt még kidühöngik magukat, és a dorgáló atyai tekintet elől elrejtőzve majd a haverokkal kimennek a strandra, ahol még bandák is játszanak. Még szégyenleni sem kell, hogy délben már be vannak rúgva, mint a disznó.

Ám az ítéletidő közbeszólt. A több hete tartó esőzés föláztatta a strand gyepét, így józanul is lehetett dagonyázni. A híradók viharkárokról, balesetekről sugárzott tudósításai is nyilván óvatosságra intették a bulizni vágyókat. Ilyen körülmények között ki lépte át a fesztivál kapuját? A fellépő zenekarok és néhány velük érkező haver... Írd és mondd, nulla fizető néző volt!

Természetesen komor arcok bámulták a többiek komor arcát. Mi ki is mondunk hangosan: "Live próba." Az első fellépőnél már éreztük, hogy a csinos színpad és igényes sátor csak a külcsíny, a belbecs ellenben nem üti meg az elvárható szintet. Valami Punkrock-félét toltak a srácok. Ügyesek voltak, ám erőtlenül szóltak, hiányzott a hangzásból a dög. Ez egyértelműen a motyó számlájára írható. Ami a keverőpultba bement az még úgy ahogy rendben volt, viszont ami kijött belőle az már korántsem. Az összes helyszínen tartózkodó zenekar még komorabb lett. Mindenki tudta, hogy az elsöprő lendület és dinamizmus hiánya, zenei stílustól függetlenül ki fogja nyuvasztani a bulijukat. A következő banda klasszikus amerikai Hard Rockott nyomott, pontosan ugyanúgy szóltak, mint az előttük játszó punkos társaság. Majd következett egy Etno-punk banda. Énekesük üde színfolt volt, szellemes, poénos felkonferálásai megnevettette az összes búskomor zenészkollégát. Nézők híján természetesen egymást nézték a zenekarok. Az illető srác annyira be volt nyomva, hogy az már-már Zsarnokos szint. Ő sokat lendített a hangulaton, ami így már csak szar volt, de nem borzalmas.

Mi következtünk. Előzetesen lealapoztunk sörrel, de ide minden pia kevés lett volna. A színpadra pakolt nyolc kontrolládából csak egy összefüggő búgás jött ki. Beállásnál volt időnk bohóckodni a színpadi hangzással, de elbuktunk. Bármelyikünk kért a hangmérnöktől változtatást, semmi pozitív nem történt, pedig az ember serényen tekergette a pótmétereket. Például dobosunk egymás után ötször kérte, hogy a lábdobjából adjanak neki MÉG a kontrollba, erre ötször rátekertek Szilárd gitárjára. Az ötödik ráadásul már sok volt a ládának, ami innentől fogva leginkább egy felszálló Airbus sugárhajtóművének hangját tudta csak kiadni magából. Húrnyűvőink is kértek a hangmérnöktől változtatásokat. A változás legfeljebb a kásás zúgás hangerejében volt mérhető.

Láttuk, hogy ez csak egyre rosszabb lesz, úgyhogy inkább elkezdtünk játszani. Illetve a játék szó kicsit mást jelent, azt ugyanis élvezi az ember. Mivel a három előttünk játszó banda hangzásából már tudtuk, hogy a mi zúzdánknak kifelé mennyi köze lesz a Thrash Metalhoz, félrehúzott szájjal hangzott el a napi parancs: TÁMADÁS!!!

Ebben a pillanatban a színpadon olyan hangok csendültek fel, mintha egy hatalmas nyomdában üzemzavaros lenne vagy tíz megkergült stencilgép. Persze mind a négyen csak emlékezetből tudtuk játszani a számainkat, mert az irtózatos hangerő ellenére nemhogy egymást, de saját magunkat sem hallottuk. Az első és második szám után dobosunk tett is néhány kósza kísérletet arra, hogy kitépje a fülébe visító kontrolljából a kábelt, hogy legalább sajátmagát hallhassa, de túl messze volt a madzag, így elmaradt a várt siker.

A színpadon fura testmozdulataink voltak. Kary majdnem beledugta a fejét a lábdobba, hogy hallja, vajon épp ott tartunk-e, ahol ő gondolja. Szilárd két bárdista testvérének kezét nézegette ugyanilyen okokból. Ekkor már egyértelmű volt, hogy ki kéne kapcsoltatni az összes kontrollt, mert az alapok elé állva legalább saját magunkat hallhattuk volna, ami úgy 600%-os előrelépés.

Az egyik fellépő zenekarnak és haverjaiknak azért így is tetszettünk, mert jöttek a színpad elé kicsit ugrálni. Ez jólesett nekünk, mert az első olyan banda voltunk, akiket páran nem ülve néztek.

Letudtuk a szűk fél óránkat, megvolt a live próba. Bár próbákon kifelé is százszor jobban szólunk, mint ezúttal. A velünk tartó sofőrünk, Apácabaszó faterja mondta, hogy ilyen fosul korábban még sohasem szóltunk azokon a fellépéseken, amikre ő is eljött. Sőt, elmondása szerint az idő múlásával egyre rosszabb lett a hangzásunk. A bulink második felére már teljesen összemosódtak a hangszerek, ellenben az ének aránytalanul túl hangos volt. Végül már annyit tekert a hangmérnök a mikrofonra, hogy az ének is recsegett, pedig nem is Black Metalt tolunk. Jani bá elmondása szerint az összes banda közül messze mi szóltunk a legrosszabbul. A szemre 50 év körüli keverőpult-felelős úr nagyon nem érezte a Thrash Metalt.

Hogy mi értelme volt ennek a bulinak? Ezt a kérdést valószínűleg a többi pénteki napon játszó zenekar is föltette magának. Nyilván nem lehetett előre tudni, hogy az eső elmossa majd a nézők bulizó kedvét. Ellenben Jani bá nagyon jó fotókat készített rólunk, ahogyan vonzó, férfias alkeszek módjára támolygunk a nagy, csini színpadon. Mert a világot jelentő deszkák tényleg nagyon mutatósak voltak, ezt el kell ismerni. De sajna gyönyörű nőtől is lehet trippert kapni. Nem a külső az első, ugye?

Nos, autóztunk oda-vissza vagy hat órát ugyanennyi jól sikerült fotóért. És természetesen a tapasztalat: Szólni kell még beállás alatt, hogy nem kérünk kontrollokat, ha ennyire rosszul működik a hangrendszer. No meg itt az ideje egy saját hangmérnöknek, aki tudja, hogy mit jelent a két mágikus szó: THRASH METAL.

Készült rólunk videó is amit eddig még nem kaptunk meg. Előzetesen vonzónak tűnt az ajánlat. A Salgótarjáni TV több kamerával felvételt készít az egész buliról potom 2000 Forintért. Nagy, profi kamerákra gondoltunk és a színpadon kolbászoló operatőrökre. Megrendeltük a szolgáltatást és előre ki is fizettük. Majd már a bulin láttuk, hogy a több kamera az 2 db hypermarketben akciósan kapható, mobiltelefon méretű handycam. Attól még lehet, hogy rendben lesz a felvétel, de ha ezt előre tudjuk, akkor inkább dobosunk faterjának sokadszorra is igénybe vettük volna operatőri képességeit, és ugyanilyen színvonalú házi "kameráját".

Szóval az önéletrajzunkba bekerült egy újabb helyszín. Voltunk már 'Tarjánban is. Rockerekkel ugyan nem találkoztunk, de ezúttal ez jobb is így. Finoman fogalmazva is volt már jobb koncertünk, amikor tűz volt bennünk és katartikus állapotban toltuk az arcába a népnek. Amikor tudjuk, hogy mi ülünk az úthenger volánjánál, akkor szép simára is vasaljuk ami az utunkba kerül! Ezen a bulin viszont egy negyven éves Trabi volánja mögött ültünk, ami csak döcögött és köhécselt. Az utóbbi időben adott király hangulatú és nagyon jól sikerült bulijaink után kellett is a felismerés, nem lehet mindig kolbászból a kerítés.

vissza